2 Sám 24,1
„Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izráel ellen, és felingerlé Dávidot ő ellenük, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izráelt és Júdát.”
Nem tudjuk miért haragudott meg Isten ekkor Izraelre. Azt viszont tudjuk, hogy Isten haragja minden esetben jogos, és büntetése az elkövetett bűn súlyosságával arányos. Lehet, hogy a bűn elkövetése és a következmény között sok idő telik el, mégis megvan az ok-okozati összefüggés. Mi ezt sokszor nem tudjuk teljesen megérteni, átlátni, mégis bíznunk kell Istenben, tudva hogy helyesen jár el és soha nem önkényes! Néhány fejezettel korábban láttuk, hogy Isten haragudott, amiért Saul király megpróbálta kiirtani a gibeonitákat, akik a honfoglaláskor életüket féltve megtévesztéssel szövetségre léptek Izraellel. Sokáig nem látszott ennek semmilyen következménye, de Dávid uralma alatt egy hosszú, 3 évig tartó éhínség következett be, aminek az okát Isten természetfeletti kijelentés által megmutatta Dávidnak.
Ebből a rövid leírásból úgy látszik, mintha Isten lenne a bűn szerzője. Úgy tűnik mintha Isten rosszra akarta volna csábítani Dávidot, hogy utána jól megbüntethesse.
Csakhogy egy másik igehelyen ezt olvassuk:
„Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.” Jakab 1,13
A párhuzamos igehelyen ez áll:
” Támada pedig a Sátán Izráel ellen, és felindítá Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.”
1 Krón 21,1
Most akkor Isten vagy Sátán indította fel Dávidot bűn elkövetésére?
Jób könyvében is arról olvasunk, hogy Sátán vádolni kezdte Jóbot, mire Isten megengedte neki, hogy Jóbot és családját megtámadja bizonyos kereteken belül.
Miért ez a látszólagos ellentmondás a két párhuzamos igehely között?
Mert valóban mindent Isten tart a kezében. Ő szuverén Úr és nála van a végső irányítás és kontroll.
Tehát Isten felhasználta és felhasználja Sátánt és gonosz kísértéseit is saját jó tervének véghezvitelére!
A Róma 8,28 is ezt az alapelvet tanítja:
„Tudjuk pedig, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden összedolgozik a javukra.”
Miért volt olyan nagy probléma a népszámlálás Isten szemében?
Ez úgy látszik, hogy azzal függött össze, hogy kinek tulajdonította Dávid király a sikert, a győzelmeket, Isten nyilvánvaló áldásait.
Nagyon könnyű a sikerben felfuvalkodni és eltávolodni Istentől. Könnyen kísértésbe eshet a sikeres ember, hogy magának tulajdonítsa, amit Istentől kapott ajándékként vagy lehetőségként, hogy azt mások felemelésére használja fel és a Teremtőjét dicsőítse. Pál apostol is arról ír, hogy olyan különleges kijelentéseket kapott, hogy Isten tövist adott a testébe nehogy felfuvalkodjon.
Nabukodonozor király is ezt mondta palotája tetején sétálgatva:
„Így szólt a király: Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére!” Dán 4,27
Dávid király már egyszer elbukott sikerei csúcsán, amikor palotája tetején sétált, (2 Sám 11,2)meglátta Betsabét, házasságot tört vele, férjét pedig megölette.
Az az érdekes, hogy Dávid még élete alkonyán sem volt tökéletes, még akkor is kísérthető volt büszkeséggel. Bár Joáb intette őt, hogy ne számláltassa meg a népet, a fegyverfogásra alkalmas férfiakat, mert tudta, hogy ebből baj lesz, Dávid mégis kierőltette ezt.
2 Sám 24,10
„Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék az ő szíve (furdalni kezdte a lelkiismeret), és monda Dávid az Úrnak: Igen vétkeztem abban, a mit cselekedtem. Azért most, óh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem!”
Miután megtette, amit nem kellett volna, valahogy magához tért, és ráébredt mekkora bolondságot tett azzal, hogy a sikert, a dicsőséget katonai erőben akarta mérni, ahelyett, hogy továbbra is 100%ig Istenre támaszkodott volna és neki adta volna a teljes dicsőséget.
Ez azt jelenti, hogy Dávidnak nagyon erős, folyamatos, személyes kapcsolata volt Istennel, és ahogy Isten elé járult, a Szent Szellem felhívta a figyelmét bizonyos dolgokra, amiket helytelenül, helytelen motivációval tett. Dávid pedig őszinte bűnbánattal reagált erre.
2 Sám 24,14
„És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága, ne essem ember kezébe.”
A jónak és a rossznak egyaránt van következménye.
Dávid egy egész ország élén állva követett el hűtlenséget Isten ellen, azáltal, hogy testi, emberi módon akart országa erejéről megbizonyosodni. Ehhez mért súlyos következményekkel is kellett számolnia. De Isten még a büntetésben is megpróbálta Dávid szívét. Ekkor azonban Dávid már nem hibázott. Tudta milyen irgalmas az Isten és milyen kegyetlen a bűnös ember. Ezért azt a büntetési formát választotta, amit egyedül Isten tud kontrollálni, ember nem.
Ez az eset is nagyon jól megmutatja Dávid szívét. Ezért volt ő Isten szíve szerinti ember.
Bár még idős korában is tudott hibázni, viszont tudott bűnbánatot is tartani, megalázni magát Isten előtt. Emellett pedig mindenekfelett Isten irgalmába vetette a bizalmát és ez tetszett Istennek.
2 Sám 24,17
„Ímé én vétkeztem és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen.”
Ez egy gyönyörű mondat Dávid szájából, amiben már a krisztusi önfeláldozó szeretet lelkületét látjuk. A legnagyobb szeretet az, ha valaki saját életét adja másokért. Ezt a szeretetet mutatta be a kereszten Jézus Krisztus, és ebből a szeretetből élt valamennyi már Dávidban is. Nagy különbség ugyanakkor, hogy Jézus nem vétkezett, majd bűntelen engesztelő áldozattá lett. Dávid viszont vétkezett és ennek következményét vállalta fel, hogy másokat, népét, a rábízott embereket megmentse.
2 Sám 24
„Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni.”
Isten követése, szolgálata kerül valamibe. Áldozatokkal jár. Akár időben, akár pénzben, akár lemondásban, akár koncentrációban. Istennek igent mondásban, a bűnnek nemet mondásban. Nincs áldozathozatal nélküli Krisztus követés!