Hogyan tekintett maga az Úr Jézus saját halálára?

Hogyan tekintett maga az Úr Jézus saját halálára?

  „És monda nékik Jézus: Vajjon szomorkodhatik-é a násznép a míg velök van a vőlegény? de eljőnek a napok, a mikor elvétetik tőlök a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak. Mt 9,15 Szolgálatának viszonylag korai szakaszában utalt már rá Krisztus, hogy milyen véget ér majd földi pályafutása: ’elvétetik a vőlegény’, majd hozzátette, hogy akkor böjtölni fognak majd követői.

 „És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” Mt 10,38-39
 Felvenni a keresztet egyértelműen a szégyenteljes szenvedésre és kereszthalálra utalt.

 „Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.” Mt 12,39-40
 Amikor arra vonatkozó jelet kértek Jézustól a farizeusok, amivel igazolni tudja, hogy valóban ő a megígért Messiás, azt válaszolta nekik, hogy a legfőbb és meghatározó jel, amiből kétség kívül megtudhatják, hogy valóban ő a Messiás, az Ő halála lesz. A Mt 16,4-ben megismételte, hogy a Jónás próféta jele az egyetlen, ami adatik mindenkinek, még ellenségeinek is! Más szóval, ha ebben a jelben nem hisznek, ezt nem képesek felismerni, akkor az ezt alátámasztó többi jel sem használ majd nekik semmit és nem üdvözülhetnek.

János evangéliuma hatodik fejezetében Jézus nagyon sok követőjében megütközést keltett azzal, hogy testét és vérét ételként és italként határozta meg, amelyeknek rendszeres fogyasztásából meríthető az örök élet.
 „Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk? Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” Jn 6,51-53 Jézus itt azt mondta, hogy saját testét fogja adni a világ életéért. Vagyis saját halála árán fog életet adni a világnak. Ezt olyan nagy jelentőségű dolognak tartotta, hogy még azon az áron is hangsúlyozta, hogy ezen a ponton tömegesen hagyták faképnél a tanítványai, és a vele maradt tizenkettőnek, a legszorosabb tanítványi körnek is feltette a kérdést, hogy vajon készek-e továbbra is követni őt, miután emberi értelmük számára felfoghatatlan módon arra hívta követőit, hogy egyék meg az ő húsát és igyák meg a vérét. Vincent Taylor ezzel az igeszakasszal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy itt Jézus egyértelműen az eukarisztiára, az úrvacsorára utal és az esetleges materialisztikus értelmezésben rejlő veszélyt azzal hárítja el, hogy a 63. versben hangsúlyozza: „A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én mondok nektek, szellem és élet.”

 „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.” Mt 16,21

 Itt fordulópont következett be Jézus szolgálatában, mert ez a legelső feljegyzés arról, hogy nyíltan elmondta tanítványainak, hogy küldetésének mi a fő célja és csúcspontja: ’Meg kell halnom és fel kell támadnom!’

Amikor Péter megkérdőjelezte, hogy valóban elkerülhetetlen-e az ő halála, rendkívül szigorúan rendre utasította és egyértelművé tette, hogy Sátán használta Péter száját, hogy Jézust eltérítse küldetésének fő céljától! John Stott is azt mondja, hogy ugyanazt a Pétert, aki az Atya kijelentése által Messiásnak vallotta Jézust, kicsivel később az ördög tévesztette meg, hogy tagadja a kereszt szükségességét.

„És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el a mit láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból… De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, a mit akarának. Ezenképen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük..” Mt 17,9.12
 Bemerítő János megölését saját halálának előképeként értelmezte. Az előfutár nem csak üzenetében, hanem halálában is az Úr Jézus küldetésére mutatott.
„Mikor pedig Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik; és megölik őt, de harmadnapon föltámad. És felettébb megszomorodának.” Mt 17,22-23
 Jézus itt másodízben figyelmeztette tanítványait közelgő halálára, és azt követő feltámadására is felhívta a figyelmüket. Bármilyen konfliktust szült is Péterrel, aki a tizenkettő között is kiemelt helyet foglalt el a tanítványok sorában, vagy bármilyen nagy érzelmi sokkot okozott is követőinek, Jézus tudatosan és rendszeresen ráirányította a figyelmüket eljövetelének fő céljára és csúcspontjára.
 „Ugyanazon napon jövének ő hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni. És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket űzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem. Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.” Lk 13,31-33
 Amikor arra figyelmeztették jóindulatúan, hogy menekülnie kell, mert veszélyben van az élete, válaszában világossá tette, hogy halála valójában küldetésének fő célja, ami felé tudatosan halad Isten időzítése szerint.
 „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért…Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért…Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.” 10,11.15.17-18
 Jézus azt mondja, hogy ő azt a parancsot kapta az Atyától, hogy szabad akaratából, önként áldozza fel az életét azokért az emberekért, akik majd juhokként követni fogják őt, és hogy azután újra vegye vissza feltámadásával az életét. Ez tehát eljövetelének fő célja!
„Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” Mt 20,18-19
 Jézus itt külön kiemeli, hogy meg fogják őt ostorozni. Ez a megostorozás, nem csupán a szégyent jelentette és néhány piros csíkot a megostorozott testén, hanem közvetlen összefüggésben volt a halállal. „Az ostorozásnál az elítéltet derékig érő kőoszlophoz kötözték, a testét annyira meghajlították az oszlop fölött, hogy kezét az oszlop alsó részéhez lehessen kötni. Az így kifeszült mezítelen hátat szíjból készült korbáccsal ostorozták. A szíjak végén csont, vas, ólomdarabok voltak. Az ostorozás olyan kegyetlen volt, hogy sokszor abba haltak meg az elítéltek.”

 Egyre több részletet is elárult az Úr saját halálának helyszínéről, idejéről és az azt megelőző megaláztatásairól, amik érni fogják őt.  Ahhoz hasonlít ez, mint mikor egy festményt először csak távolról pillantunk meg, majd ahogy közelebb lépünk hozzá, egyre több részlete bontakozik ki.
 „Senki sem mondhatja, hogy Jézus nem készítette fel a tanítványokat halálára. Már eddig is legalább háromszor bejelentette, hogy hamarosan meg fog halni… a Jeruzsálembe vezető úton… újból elmondta tanítványainak, hogy halál vár rá abban a városban. Ez alkalommal beszélt először arról, hogy elárulják, kigúnyolják, megkorbácsolják és megfeszítik.” Ugyanebben a fejezetben Jézus egy pohár kiivásához és a bemerítkezéshez (keresztséghez) is hasonlította saját közelgő szenvedését és halálát. Az Ószövetségben már megtalálható a harag poharának kiivása, mint Isten ítéletének jelképes kiábrázolása (Ézs 51,17; Jer 25,15). A 28. versben ) pedig váltságnak nevezi saját élete halálra adását:
 „Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” Mt 20,28
 Jézus halála az a szolgálat, amit az emberiségért tesz meg, hogy a Sátán, a bűn, a halál, az önzés rabszolgaságából visszavásárolja az embereket Isten számára. Ez a visszavásárolt, kiváltott állapot pedig a gyakorlatban azt kell, hogy jelentse, hogy a megváltott emberek Jézushoz hasonlóan szintén mások szolgálatára adják önként a saját életüket.
 „Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. De a munkások, meglátván a fiút, mondának magok közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét.És megfogván őt, kiveték a szőlőn kívül és megölék.” Mt 21,37-39 A gonosz szőlőmunkások példázatában Jézus a teljes üdvtörténtetet villantotta fel sűrített formában, és egyben megprófétálta, hogy Őt el fogják utasítani a vallási vezetők és megöletik, hogy zavartalanul uralkodhassanak Isten népén és kihasználhassák azt saját önző érdekeiknek megfelelően. Courson kommentárjában úgy magyarázza ezt a példázatot, hogy miután a szőlőmunkások megölték a küldötteket, a szőlő tulajdonosa nem katonákat küldött, hanem saját Fiát; nem villámot, hogy agyonsújtsa a gyilkosokat, hanem a Világosságot, hogy tanítsa őket, de ők ennek ellenére sem fogadták el őt, hanem megölték. A királyi menyegző példázatában (Mt 22, 1-14), és a 23 fejezet végén (30-37 vers), a képmutató írástudók és farizeusok elleni nyílt feddésében újra meg újra azt hangsúlyozza Jézus, hogy Isten szolgáira, a prófétákra elutasítás, kiközösítés, bántalmazás és nem egy esetben mártírhalál is várt. Ezzel, bár nem közvetlenül önmagára alkalmazta ezeket a képeket, mintegy a kereszt felé vezető egyre súlyosbodó konfliktus várható végkimenetelére is utalt.
 „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem…és én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.” Jn 12,24.32-33
 A földbe hullott gabonamag és a földről való felemeltetés képével saját halálra utalt néhány nappal a páska ünnep előtt. A János evangéliuma 13 fejezetében pedig többször is arra utalt Jézus, hogy ő most elmegy (Jn 13,33.36), majd a 16. fejezetben elmondja, hogy halála és feltámadása gyors egymásutánban fog bekövetkezni, ami óriási fájdalommal, majd elvehetetlen örömmel jár majd a tanítványok életében (Jn 16,16-22.28).
  „Tudjátok, hogy két nap mulva a husvétnak ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék.” Mt 26,2
 Itt már egészen konkrét időponthoz kapcsolta az Úr saját keresztre feszítését. Azt mondta: pontosan Húsvétkor fog megtörténni, két nap múlva.

Ezután az események elbeszélése sokkal részletesebbé válik, mintha egy film központi jelenetét szemlélnénk, ahol a kamera ráfókuszál a főszereplőre és a cselekmény csúcspontjára.

  „Mert hogy ő ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt.” Mt 26,12
 Amikor Mária Betániában rendkívül értékes illatos olajat öntött Jézus fejére, ezzel azt jelezte, hogy ő megértette, elhitte és elfogadta, hogy a Megváltó két nap múlva meg fog halni. Úgy tűnik abban a pillanatban egyedül Mária volt az, aki teljes összhangban cselekedett Jézus időzítésével, kijelentésével és Isten tervével. Jézus pedig azonnal megvédte őt, amikor az értetlen tanítványok kritizálták az ’értelmetlen pazarlásért’. Ahogyan ráömlött az értékes olaj Jézus fejére, úgy ömlött ki két nap múlva az ő vére sokakért a bűnök bocsánatára. Ennek a résznek a kapcsán Stott kiemeli a kontrasztot Júdás hideg számítása és Mária semmivel nem számoló nagylelkűsége között. Júdás feltehetően alkudozott a Jézus elárulásáért kikövetelt összegen, és végül harminc ezüstért adta el Urát, ami csupán harmada volt annak az összegnek, amennyit a Jézus fejére kitöltött illatos olaj érhetett. Ez a harminc ezüst egy közönséges rabszolga ára volt akkoriban.

Az utolsó páskavacsora:

„Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a husvéti báránynak.” Lk 22,7

 „Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” Mt 26,28

 Lukács erős kapcsolatot fejez ki a páskabárány leölése és Jézus halála között. Ez az abszolút csúcspont az evangéliumokban. Az új szövetség Jézus Krisztus, az Isten báránya saját testének és vérének odaadása, feláldozása árán köttetik meg és bűnbocsánatot szerez minden hívő számára. Jézus azt is elrendelte, hogy rendszeresen törjék meg a kenyeret és igyák meg a bort, mint az ő megtört teste és kiömlött vére jelképeit, és ezzel tartsák állandóan fókuszban az ő szövetségi halálát (Lk 22,19). Néhány igeverssel később azt is világossá tette az Úr Jézus hogy még azon az éjszakán mindnyájan elhagyják majd őt, és elfutnak, mentve a saját életüket, még a legelkötelezettebb Péter apostol is (Mt 26,31)!

 „És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.” Mt 26,39

 Jézust a halálos lelki gyötrelem és szomorúság gyötrődő, haláltusa jellegű imádkozásra késztette leborulva az Atya előtt. A tanítványok ugyanennek a lelki nyomásnak a hatására ájulásszerű alvásba menekültek. Jézus győztesen állt fel az esedezésből a földről, tanítványai vesztesen ébredtek az álomból. Ennek az evangéliumnak a 20. fejezetében Jézus már egyszer úgy utalt saját halálára, mint az Isten haragja poharának kiivására, és itt a Gecsemáné kertben háromszor is azért esedezett az Atya előtt, hogy legalább ezt a harag poharat ne kelljen kiinnia. Nem a fizikai halál miatt volt oly igen szomorú, nem is csak a tanítványok gyáva elmenekülése, a saját népe vallási vezetőinek gyilkos üldözése és gyűlölete, majd az akkori uralmat gyakorló római hatóságok igazságtalan halálos ítélete, hanem a pohár kiivása töltötte el a szívét halálos fájdalommal és szomorúsággal. A harag poharának kiivása pedig nem mást jelentett, mint az elképzelhetetlen megtörténtét: A szent Atya elfordult saját, bűnné vált Fiától! „A „pohár” kifejezés valószínű, hogy közelgő halálát jelezte. De lehet, hogy az Atyától való elszakadására is utal (27:46), és arra, hogy kapcsolatba kerül a bűnnel, amint bűnné válik az emberiségért (2Kor 5:21). Az Ószövetségben a pohár a haragot jelképezte.”

Jézus meg volt győződve róla, hogy halála és az azzal közvetlen kapcsolatban lévő események mind- mind Istennek az ószövetségi prófétai Írásokban előre kijelentett akaratát hivatottak betölteni.

Ezt egyrészt több alkalommal is világosan szóban kifejezésre juttatta (Mt 26,31.54.56; Lk 18,31), másrészt saját halálának körülményeiben is megélte, elszenvedte. Mintegy 28 ószövetségi prófécia teljesedett be egyedül Jézus halálának napján! A Mindenható Istenen kívül ki másnak lenne hatalma az események ilyetén tudatos elrendezése?
Ezek közül néhány:

Árulással kiszolgáltatták azoknak, akik meg akarták őt ölni. 30 ezüstpénzért eladták, majd ebből az összegből megvették a fazekas mezejét idegenek számára szolgáló temetőhelyül. Jn 13,18 - Zsolt 41,10; Mt 26,15; 27,9; Zak 11,12-13
Hűséges tanítványai mindannyian elhagyták legkiszolgáltatottabb pillanatában. Mt 26,31; Zak 13,7
Arcába köptek, megverték és megpofozták. Mt 26,67; Ézs 50,6
Amikor a zsidó vének és főpapok nyilvánvalóan igaztalan vádakkal illették, nem felelt semmit, nem védte meg magát. Mt 27,12; Ézs 53,7
Epével kevert bort adtak neki inni. Mt 27,34; Zsolt 69,22
 „Jézusnak ezután epével kevert bort adtak inni, hogy tompítsák érzékeit, és egy kicsit könnyebben elviselhetővé tegyék a keresztre feszítés fájdalmát. Jézus nem volt hajlandó meginni ezt a keveréket, mert teljesen öntudatánál akart lenni, még akkor is, amikor a keresztfán függött.”
Két rabló (gonosztevő) között feszítették keresztre. Mt 27,35-38; Ézs 53,12
A katonák elvették Jézus ruháit és meztelenül hagyták a kereszten. Mt 27,35; Zsolt 22,19
A zsidók gúnyolódtak kiszolgáltatottságán, és azzal kísértették, hogy szálljon le a keresztről (amivel egész küldetése kudarcba fulladt volna). Mt 27,39-44; Zsolt 22,8-9
 A kereszten felkiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Mt 27,46; Zsolt 22,2
Jézus utolsó kiáltása a kereszten: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” Lk 23,46; Zsolt 31,6
  „Jézus teljesen ura volt életének, és pontosan abban a pillanatban halt meg, amit ő döntött el azzal, hogy kilehelte lelkét. Egyetlen ember sem vette el az életét tőle, amint azt megmondta… Isten tervével összhangban letette az életét, feltámadásakor pedig tudatosan újból felvette azt.” Walvoord
 Olyan hamar meghalt, hogy a halál meggyorsítása érdekében nem kellett már eltörni a lábszárcsontját, ahogy ezt a vele együtt megfeszített két gonosztevő esetében tették a római katonák. Halálának módját, a kereszt általi kivégzést előre megjövendölte Zakariás próféta, aminek során az elítéltek kezeit és lábait szegekkel átdöfték, így rögzítve testüket a keresztre. Jn 19,36-37; 2 Móz 12,46; Zak 12,10

A Jézus halálát kísérő jelek az Úr napja eljövetelének kísérő jelei:

Dél és három óra között sötétség ereszkedett a földre. Mt 27,45; Ám 8,9
Földrengés volt, a sziklák megrepedtek. Mt 27,51; Ézs 13,13; Jóel 2,10; Hag 2,6

 A Szent István Társulat kiadásában megjelent Biblia magyarázó jegyzete szerint: „A sötétségen kívül csodás jelenség  a földrengés, a sziklák meghasadása (ilyen hasadás látható még ma is a Kálvária szikláján, 170 cm hosszú és 25 cm széles, mely keresztezi a szikla természetes rétegeit).”
 Halottak támadtak fel. Mt 27, 52-53; 3 Móz 23,10-14; 1 Kor 15,20
Walvoord Máté evangéliumhoz írt bibliakommentárja szerint ez az esemény: „az első zsengék ünnepének beteljesedése volt… ez alkalomból a küszöbön álló aratást jelképezve, az emberek egy marék gabonát vittek a paphoz. A szenteknek ez a feltámadása, mely Jézus feltámadása után következett be, előképe az elkövetkező aratásnak, amikor minden szent fel fog támadni.”