Isten szeretetének és igazságosságának egysége.
Takács Ferenc szerint Jézust azért feszítették keresztre, mert az Atya szeretetét kijelentette, és nem úgy mutatta be az Atyát, mint aki haragszik, aki büntet.
Jézust az emberi szándékok szintjén azért feszítették keresztre, mert irigyelték, féltékenyek voltak rá a vallási vezetők, mivel Jézust rengetegen követték és Messiásnak tartották. Attól tartottak, hogy végül mindenki Jézust követi majd és tőlük, a ’hivatalos’ vallási vezetőktől elfordulnak majd. Elfogatása, majd pere során Jézussal szemben azt a vádat fogalmazták meg, hogy ő egy hamis Messiás, nem Isten Fia, és ezt igyekeztek azzal alátámasztani, hogy valamilyen bűnt akartak rábizonyítani, ami nem sikerült. Jézust tehát nem azért ítélte el a Szanhedrin, mert Isten szeretetét és nem ítéletét hirdette, hanem mert nem fogadták el azt az állítását, hogy ő valóban Isten Fia, a megígért Messiás, aki egyenlő Istennel!
Piszter Ervin azt állítja Jézus nem teológus volt, hanem az Atyával való kapcsolatát akarta megmutatni, magát az Atyát megismertetni és ezt gyakran példázatokban tette, hogy jól megértsék a mondanivalóját. Példának hozza a szőlőmunkások példázatát a Mt 21,33-46-ból.
Csakhogy ebben a példázatban is erőteljesen megjelenik Isten türelmes szeretete és megmentő szándéka mellett Isten igazságos ítélete is azokon a gonosz szőlőmunkásokon, akik Isten szolgáit bántalmazták, elvetették, megölték.
„Mikor azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, a kik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében…És a ki e kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.” Mt 21,40-41.44
Jézus tehát ebben a példázatában nem csupán Isten atyai szeretetét, hanem szigorú és igazságos ítéletét is bemutatta.
Jézust sokszor nevezték rabbinak, tanítónak, és ő ezt soha nem utasította vissza. Jézus igenis teológus is volt, aki az Atyát a legtisztább formában mutatta be, szeretetét és igazságosságát egyaránt kiegyensúlyozottan szemléltetve. Igazságossága a jók megjutalmazásában és a gonoszok megbüntetésében jelentkezik ebben a példázatban is, nem pedig egyfajta pontos tartalom és jelentés nélküli abszolút axiómaként, amit mindenkinek el kell fogadni anélkül, hogy Isten kijelentette volna az igazságosság világos mibenlétét.
Piszter azt az analógiát hozza, hogyha mi földi emberek megkönyörülünk saját bűnbeesett és nyomorult állapotba került gyermekünkön, kisegítjük belőle képességeink szerint, még ha büntetést is érdemelne, akkor hogyan tehette volna meg az Atya a saját Fiával azt, hogy ilyen borzalmas kínhalálra adja őt?
Itt tulajdonképpen a kozmikus gyermekbántalmazás képe jön elő újra, amit már láttunk korábban a feminista és posztmodern teológiákban. Azt, hogy az Atya halálra adta értünk saját egyszülött Fiát ők szadizmusnak, gyermekbántalmazásnak tekintik, ezért megpróbálnak Jézus halálára és annak körülményeire más magyarázatot adni. Az egyik ilyen magyarázat, hogy ami Jézussal történt az nem Isten akarata volt, hanem Sátán gonoszsága, aki felsrófolta megváltásunk árát.
Ebből a beállításból eltűnik Isten abszolút szentsége, igazságossága és az emberi bűn rettentő volta, aminek következménye az örök tűz büntetése. Egy féloldalas istenkép és emberkép, ami megfelel a felfuvalkodott és lázadó ember önmagáról alkotott hamisan pozitív képének. Ez továbbra is az emberi jóság igazolásának trükkös kísérlete a Biblia világos diagnózisával és a kereszt véres valóságával szemben.
A BPA vezetőinek megközelítése nagyjából így foglalható össze: ’Isten jó, és az ember is jó. Jézus azért jött, hogy ezt a valami miatt elfelejtett, elhomályosult jóságtudatunkat Istenről és önmagunkról valamiképpen leporolja és világossá tegye számunkra.’
Ebben a megközelítésben az emberi bűn, felelősség, Isten szentsége és igazságos ítélete mind-mind háttérbe szorulnak és a világban nyilvánvalóan jelenlévő gonoszság, visszaélés, elnyomás és erőszak egyetlen okaként és magyarázataként egyedül Sátán és démonai maradnak. Ez egyfajta dualizmus, amiben két istenség küzd egymással szemben. (A gnoszticizmus is két, egymással szemben álló istenségben gondolkodott, akik hasonló erejűek.) Ez a humanizmus (az emberi bűn tagadása, az ember jóságának hangsúlyozása) régi üzenete, kicsit átfogalmazva.
Isten természete nem egyszerűsíthető le egyetlen tulajdonságára, és nem fordítható szembe más tulajdonságaival. Az ő természete szent-szeretet, amely egyszerre félelmetes és felemelő. Isten nem szeretetteljesebb annál, mint amennyire szent és nem szentebb annál, mint amennyire szeretetteljes. A kereszten Isten szent szeretete jelent meg, hiszen súlyosan megtorolta az emberiség bűneit igazságos és szent módon, ugyanakkor ezt az ítéletet szeretetéből áthelyezte rólunk, bűnösökről a bűntelen Jézusra, hogy minket felmenthessen az örök kárhozat igazságos ítélete alól.