A kálvinizmus tanítása szerint: Aki 'egyszer megtért, örökre üdvözült, vagy aki egyszer üdvözült, örökre üdvözült.' Sok nem kálvinista keresztény átvette ezt a tanítást, miközben a kálvinizmus más tételeit egyáltalán nem fogadják el. Például azt, hogy az üdvösségre és a kárhozatra egyaránt eleve elrendel Isten stb. Tehát ők a nekik tetsző részt kicsippentik a kálvinista teológiából, a többit pedig kidobják. Nyilván ez a tanítás tűnik a legvonzóbbnak, a legbátorítóbbnak, vagy ha úgy tetszik a legmegnyugtatóbbnak. Csakhogy ennek a tanításnak van egy olyan oldala is, amit nem szoktak hangsúlyozni, valószínűleg azért mert a legtöbben nem is ismerik. Ez pedig nem más, mint az a tantétel, miszerint a megigazultak bizonyos, hogy szolgálni fognak. A kálvinizmus ugyanis az egyszer megtért örökre üdvözült tételét, csakúgy, mint a többi alaptételét is Isten szuverenitásából vezeti le. Ez annyit jelent, hogy Isten ellenállhatatlan kegyelemmel hívja el a választottakat (csakis őket, nem mindenkit!), akiknek az akaratát is úgy előkészíti, hogy akarják az üdvösséget akkor, amikor Õ felkínálja azt nekik. De itt még nem áll meg Isten szuverén munkája a választottak életében. Isten ellenállhatatlan kegyelmével egyben azt is minden esetben, kivétel nélkül elvégzi a választottak szívében, hogy ők aktívan és folyamatosan szolgálják őt megtérésük után. Ez azt is jelenti, hogy a kálvinista felfogás szerint hiába ismételgeti valaki jól betanított papagáj módjára az 'egyszer megtért végleg üdvözült ' mondást, ha nem mutatja életében a megtérés gyümölcseit-nincs üdvössége.
Tehát az nem működik, hogy valaki 20 évvel ezelőtt megtért egy evangelizáción, és ettől önmagában biztos helye van a mennyben, annak ellenére, hogy azóta nem szolgálta az Urat, és nem teremte meg a megtérés gyümölcseit, hanem megmaradt a korábbi bűnös, világi életformájában.
Ha valaki vallja az egyszer megtért örökre üdvözült kálvinista hittétel egyik felét-vagyis a megkérdőjelezhetetlen üdvbizonyosságot-, akkor vallania kell a másik felét is, vagyis, hogy minden valódi megtért keresztény életében meg kell, hogy jelenjenek a megtérés gyümölcsei és Isten aktív szolgálata, különben az illetőnek nincs üdvössége.
Vizsgájuk meg ezt a tanítást Isten Igéjének fényében. Meg fogjuk vizsgálni az üdvösség feltételét Isten részéről és a hívők részéről egyaránt.
- Kezdjük először Isten részével az üdvösség munkálásában:
Természetesen Isten a maga részéről mindent megtett, és továbbra is hűségesen mindent megtesz azért, hogy mi üdvözüljünk és elérjük az első feltámadást, bejussunk a menybe. Ő nem csak abban volt érdekelt, hogy mi megtérjünk egy napon, hanem abban is egyaránt érdekelt, hogy ki is tartsunk abban a hitben, ami üdvösségre vezet.
Filippi 1,6 “Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig.”
Az Atya, Jézus Krisztussal együtt biztosítékot vállalt rá, hogy mindvégig megőrizze azokat, akik hozzá tartoznak.
János 10,27-29: “Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: és én örök életet adok nekik; és soha öröké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.”
Ez egy csodálatos, bátorító, felemelő igerész. Isten változhatatlan hűségéről szól, amivel elkötelezte magát az ő kiválasztott juhai mellett, hogy mindvégig megőrizze őket az eltévelyedéstől, és elvezesse őket az örök életre. Halleluja!
Ugyanakkor fontos, hogy meglássuk ebben az igerészben is a mi felelősségünket, mint juhokét: “Az én juhaim hallják az én szómat, ... és követnek engem...”
Ez az örök biztonságra és megtartásra vonatkozó ígéret kizárólag azokra a juhokra vonatkozik, akik hallják Jézus szavát és követik őt, azokra, akik nem hallgatnak rá és nem követik őt, nyilvánvalóan nem. Mindaddig teljes biztonságban vagyunk, amíg az Õ Szavára hallgatva engedelmesen követjük a Pásztort a hit által. De ha ezt abbahagyjuk, és nem hallgatunk többé rá, nem követjük őt, akkor hiába hivatkozunk az ő megtartásra vonatkozó ígéretére, hiszen mi nem töltöttük be az ígéret megvalósulásának feltételét a magunk részéről.
Látjuk tehát, hogy nekünk is van szerepünk és felelősségünk az Istentől kapott hitben való kitartásban, megmaradásban.
- Mi tehát a mi felelősségünk?
Két fontos igazságot kell itt egymás mellé tennünk és együtt látnunk ahhoz, hogy helyes felfogást alakítsunk ki erről a rendkívül fontos témáról. Az egyik Isten hűsége, a másik a mi hűségünk vagy kitartásunk a hitben.
János 15,6 “Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik...”
Kolosse 1,21-23 “Titeket is, akik hajdan elidegenültek és ellenségek voltatok...most mégis megbékéltetett...hogy mint szenteket...állasson maga elé: Ha ugyan megmaradtok a hitben...”
Ebben az igerészben benne van mind a három alapigazság:
1,Isten Jézus Krisztus vére által kibékült velünk, akik korábban ellenségei voltunk.
2,Ő azon dolgozik és az a terve, hogy minket egy napon oda is állítson maga elé szentségben.
3, Ehhez ugyanakkor szükség van arra is, hogy mi megmaradjunk a hitben.
Ha nem maradunk meg a hitben, akkor nyilvánvalóan nem is jelenhetünk meg majd Előtte dicsőségben az utolsó napon.
- Vizsgáljunk meg még néhány igeszakaszt, amely a hívők felelősségét taglalja az Isten kegyelmében való megmaradással kapcsolatban:
Zsid.3,12-14 “Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon... mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk”
Ez a figyelmeztetés a valódi keresztényeknek szól, az atyafiaknak, vagyis a testvéreknek, akiknek Isten lett az Atyja. Nem lehet azt mondani, hogy ez a figyelmeztetés az ál keresztényekre, a képmutatókra vonatkozik. Az Ige itt azt állítja, hogy egy atyafi, Istennek egy igaz gyermeke elszakadhat az élő Istentől azáltal, hogy hitetlenné és gonosszá válik a szíve! A 13. vers azt is elmondja, hogy mitől válhat egy igaz keresztény szíve hitetlenné és gonosszá. Azáltal történhet ez meg, hogy megkeményíti őt a bűn csalárdsága vagy hamissága.
Ha valaki elszakad az élő Istentől az a mennybe megy? Nyilvánvalóan nem! A 14. vers pedig tartalmaz egy rövid szócskát, ami az Isten kegyelmében való megmaradás feltétele: “ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” Van egy ha. Ez nem azt az állítást támasztja alá, hogy az üdvösséget semmiképpen nem veszíthetjük el mi igaz keresztények. Semmiképpen nem veszítjük el az üdvösséget, ha kitartunk abban a kegyelemben és hitben, amit Istentől kaptunk!
Zsid.6,4-8
“Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,
És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt.
Mert a föld, a mely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől;
A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.”
Ez az igerész igazi megtért keresztényekről szól, akik részesültek Isten világosságában, megkapták a Szent Szellemet, elkezdtek táplálkozni Isten Igéjével és megtapasztalták Isten erejét, de ennek ellenére elestek, vagyis elhagyták az Urat. Azt olvashatjuk, hogy az ő végük megégetés lesz!
Róma 11,22 “Tekints meg azért az Istennek kegyességét (jóságát) és keménységét: azok iránt, akik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben, különben te is kivágatol.”
Ebben az igerészben Pál arról beszél, hogy Isten a pogányoknak is adott kegyelmet a Jézus Krisztusban való üdvözülésre azáltal, hogy Izrael, mint nemzet nem fogadta el Őt Messiásnak. Ez után írja azt a figyelmeztetést, hogy Istennek ezt a kegyelmét a pogányok csakis hit által tapasztalhatták meg, és csakis addig tudnak megmaradni Isten kegyelmében, ameddig kitartanak az elkezdett hitükben. Ha a Krisztusba vetett hitüket feladják, ugyanarra a sorsra jutnak, mint a hitetlen zsidók, akik nem voltak hajlandók Jézust befogadni Messiásukként.
II.Timóteus 2,11-12: “...ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is, ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket.”
Három 'ha' szerepel ebben az igerészben. A harmadik 'ha' egy nagyon komoly figyelmeztetést tartalmaz. Ha mi megtagadjuk őt, Ő is meg fog tagadni minket, vagyis nem fog a magáénak elismerni minket a végítéletnél, ha mi nem valljuk őt Megváltónknak az emberek előtt itt a földön.
- Ha az igaz keresztények semmiképpen nem veszíthetik el az üdvösségüket, akkor az a következő kérdés, hogy az igaz keresztények vétkezhetnek -e? És ha igen, akkor megmaradhatnak-e a bűneikben, amelyek kizárják az embereket az üdvösségből.
Galata 5,19-21
“A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.
Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések,
Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelõtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.”
I.Korintus 6,9-10
“Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,
Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.”
Efezus 5,5
“Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.“
A Biblia azt tanítja, hogy két vagy három (egybehangzó) tanúbizonyság megáll, vagyis érvényes. Ha ez így van emberi tanúbizonyságok esetében, mennyivel inkább Isten Igéjének egybehangzó tanúbizonysága esetén! Itt pedig három igeszakasz is ugyanazt állítja, vagyis azt, hogy bárki, aki házasságtörésben, paráznaságban, bálványimádásban, vagy akár haragban, részegeskedésben és ezekhez hasonló bűnökben él nem fogja örökölni Isten Országát. Ez az állítás attól függetlenül igaz, hogy az illető kereszténynek mondja-e magát vagy sem, mert Isten nem személyválogató, nem kivételez senkivel.
Ha azt állítjuk, hogy egy valódi hívő soha nem veszhet el, akkor ezzel azt is állítjuk, hogy egy ilyen személy nem is tud vétkezni, vagy bűnt elkövetni úgy, hogy abból kétséget kizárólag meg ne térjen még ebben a földi életében. Tény, hogy a kálvinizmus ezt tanítja.
De mi történt volna Péterrel, aki az Úr valódi tanítványa volt, ha meghal miután megtagadta Jézus Krisztust, mielőtt még megtért volna ebből a bűnéből?
“Mondjátok meg a tanítványainak és Péternek…” Márk 16,7
Isten továbbra is hűséges volt Péterhez és szerette őt, miután Péter megtagadta Jézust, de mivel ő megtagadta az Urat, így már nem tartotta őt a tanítványai között számon. Később Jézus helyreállította Pétert, aki mély bűnbánaton ment keresztül és újra kifejezte Jézusba, mint Urába, Megváltójába vetett hitét. Jézus pedig visszafogadta őt, sőt elhívását is megújította, mondván: „Legeltesd az én juhaimat.”
- Vannak, akik azt állítják, hogy akik megtérésük után elestek, vagyis elhagyták az Urat és visszatértek korábbi bűnös életmódjukhoz valójában sohasem tértek meg igazán, vagyis csupán álmegtértek voltak. Ezt a véleményüket pedig leginkább a következő igeszakasszal támasztják alá:
“Ha közülünk valók lettek volna velünk maradtak volna...”
Ez az ige Isten előretudásáról beszél. Jézus is tudta előre, kik azok akik nem hisznek benne és ki az, aki meg fogja tagadni őt. Valóban vannak a keresztény közösségekben képmutatók, akik sohasem tartoztak Krisztushoz a belé vetett hitük által. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindazok, akik Istentől elfordulnak azok soha nem is volt igazán hívők! Inkább azt jelenti, hogy azok közül, akik elhagyták Krisztust és elhagyták a hívők közösségét vannak olyanok, akik valójában soha nem is tartoztak Krisztushoz, csak egy ideig eljátszották ezt.
I.János 2,18-19
“Fiacskáim, itt az utolsó óra; és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.”
Ez az igeszakasz is ilyen 'antikrisztusokról' beszél. Amikor ezek az emberek elhagyják a gyülekezetüket, csak nyilvánvalóvá teszik, hogy sohasem tartoztak valóban Krisztushoz.
Lehet ezt az igét úgy értelmezni, hogy akkor ezek szerint aki a valódi hívők közül való, az mindig meg is fog maradni a valódi hívők táborában, csak akkor nagyon nehéz lesz más igeszakaszokat értelmezni.
- Korintus 15, 1-2
“Eszetekbe juttatom továbbá atyámfiai az evangéliumot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.”
Ez az igerész egyértelműen a testvérekhez szól, a valódi hívőkhöz és figyelmezteti őket a hitben való kitartás szükségességére.
A korintusi gyülekezetben volt néhány hívő, akik nyíltan tagadták a feltámadást.
I.Korintus 15,12 “Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?”
Pál azt mondta, ennek a fejezetnek a 17. versében, hogy ezek az emberek még a bűneikben vannak. Ők az igaz evangéliumot hallották kezdetben Páltól és hittek is benne, így csatlakoztak a gyülekezethez. Később azonban valami miatt változtattak a kezdeti hitükön- Jézus halálában és feltámadásában- és megtagadták a feltámadás reménységét. Ez a tévelygésük pedig a bűnös életmódra 'szabadította fel' őket.
Pál azt írta nekik: 'Térjetek vissza az eredeti, Krisztus halálába és feltámadásába vetett hitetekhez és az ennek megfelelő életgyakorlathoz, különben hiábavaló, semmit nem ér a hitetek, még mindig a bűneitekben vagytok”. Ezek az emberek vajon a menny felé tartottak? Nem , éppen ellenkező irányba, de Pál figyelmeztette őket: “Térjetek észre”!
Vajon ezek közül a hívők közül azok, akik megmaradtak ebben a feltámadást elutasító tévelygésben életük végén a mennybe mentek? Dehogyis, a pokolba mentek! De azok, akik észre tértek, és visszatértek eredeti, egészséges hitükhöz és az ennek megfelelő szent élethez Krisztusban életük végén nyilván a mennybe mentek.
Az I. Korintus 15, 2 nem úgy fejeződik be, hogy:”...amely által üdvözültök is pont”, hanem folytatódik! Akárcsak a hívő életnek is folytatódnia kell a megtérés után ahhoz, hogy a hívőt a mennybe vigye.
Miért van olyan sok figyelmeztetés a hívőknek az üdvösség elveszítésének lehetőségére, ha az igazi hívők soha nem veszíthetik el az üdvösségüket? Talán azokra van Istennek ilyen nagy gondja, akik álhívők és előre figyelmeztetni akarja őket, hogy nehogy elhagyják az Urat, mert rossz vége lesz? De hát őket már nem kell előre figyelmeztetni erre, hiszen ők eleve nem igaziak, és semmit nem használhat nekik a figyelmeztetés.
Én nem látom úgy, hogy az Újszövetségi leveleket az álhívőknek írták volna! Ezek a levelek az Egyháznak szólnak, Isten igaz szentjeinek, és őket figyelmeztetik, intik és bátorítják, hogy képesek legyenek kitartani a hitben, ami által üdvözülnek is, ha megtartják/ megmaradnak benne.
- Pál apostolt többek között azzal vádolták, hogy azt tanítja, ha valaki egyszer megtért az Úrhoz, akkor már nyugodtan vétkezhet, mert a kegyelem úgyis üdvözíti, illetve a kegyelem még nagyobbnak mutatkozik majd azáltal, hogy a megtért keresztényeket annak ellenére is üdvözíti Isten kegyelme, hogy ők megtérésük után is megmaradnak korábbi bűnös életmódjukban.
Róma 6,1
“Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?”
Az apostol a következő igeversben kategorikusan elzárkózik az ilyenfajta értelmezéstől.
Hamis önámítás így gondolkodni: Aki egyszer megtért az úgyis üdvözül és a bűn már 'nem számít', mert mi tudjuk magunkról, hogy igaz keresztények vagyunk, hiszen szívünkből, őszintén elmondtuk a megtérők imáját.
Ez a tanítás helytelen alapkoncepción nyugszik: a megtérést csupán egy egyszeri döntésnek látja, holott az egy egész életforma. Olyan, mint egy ember születése- megtérés- és felnövekedése, normális élete, amiben a különböző életfunkciók fokozatosan kifejlődnek és kiteljesednek.
- Akik azt tartják, hogyha valaki egyszer megtért az mindenképpen a mennybe fog jutni sokszor azzal érvelnek, hogy az a személy újjászületett, tehát ő egy új teremtmény, amit már nem lehet elpusztítani.
A természetes világban, ha egy gyermek megszületik, még nem jelenthetjük ki, hogy 100%-ig. biztos, hogy ebből a csecsemőből érett ember lesz, mert ennek megvannak a feltételei: megfelelő táplálkozás, mozgás, törődés, felügyelet stb...
Egy csecsemőből csak akkor lesz érett felnőtt, ha megéri..., de ha közben elüti egy autó...
Ugyanígy egy megtért, újjászületett keresztény is csak akkor jut a mennybe, ha kitart a hitben, amit kezdetben kapott Istentől.
Végezetül álljon itt egy igerész az efezusi levélből, amelyik éppen ezzel a problémával foglalkozik és nagyon világosan foglal állást:
Efezus 5,1-7
“Legyetek annakokáért követõi az Istennek, mint szeretett gyermekek:
És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.
Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik;
Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.
Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.
Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jõ az Isten haragja a hitetlenség fiaira.
Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek;”
A hatodik vers meglátásom szerint éppen ezt a hamis, hazug tanítást leplezi le, éppen ennek a veszélyességére figyelmeztet: ”Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira.”
Arra a tanításra reagál, amelyik szerint valaki nyugodt lelkiismerettel megmaradhat a bűnben miután hívővé lett, hiszen a kegyelem úgyis megtartja, és semmiképpen nem veszhet el, ha egyszer igazán megtért.
Pál nagyon világossá teszi, hogy a paráznák, tisztátalanok és bálványimádók (más igehelyeken ennél hosszabb listát találunk) nem öröklik Isten Országát. Közvetlenül ez után hívja fel a testvérek figyelmét arra, hogy ne engedjék meg, hogy bárki is üres hazugságokkal becsapja őket, mert ezek miatt (a fent felsorolt bűnök miatt) fog Isten haragja rázúdulni az engedetlen emberekre.
Mik tehát ezek az üres hazugságok?
Nyilvánvalóan minden olyan tanítás, amelyik azt állítja, hogy egy valóban megtért keresztény akkor sem veszhet el többé, ha visszatér a bűnös életmódba, vagyis ha például parázna, tisztátalan vagy bálványimádó. Tehát kedves testvérem, ha életmód szerűen bűnben élsz, akkor ne legyen nyugodt a lelkiismereted, mert pillanatnyilag nem a menny felé tartasz, hanem pont az ellenkező irányba. Viszont jó hírem van számodra, ha észbe kapsz és szakítasz a bűnöddel, bármi legyen is az, akkor még van remény a számodra, és biztos lehetsz benne, hogy az Úr ebben a harcodban 100%-ig melletted fog állni.
- Erre azt mondhatná valaki: Tegyük fel, hogy igazad van, és hívőkként nem élhetünk egy automatikus örök bizonyosságban az üdvösségünk felől, akkor viszont örökös bizonytalanságban kell élnünk?
Állandóan azon kell rettegnünk, hogy vajon ma elég 'jó' voltam-e ahhoz, hogy ha ma kellene az Úr elé állnom ítéletre, befogadjon engem a mennybe? Vagy azt állítod, hogy az üdvösség nem egyedül hitből van, hanem hitből és cselekedetekből?
Az üdvösség minden kétséget kizáróan egyedül hitből van, ezt mi sohasem tudjuk a cselekedeteinkkel kiérdemelni. Ugyanakkor fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy az Istentől kapott hit milyen módon nyilvánul meg a hívő ember életében. Az igazi, Krisztusba, mint Megváltónkba vetett hit mindig Istennek tetsző jó cselekedetekben nyilvánul meg, amint ezt az efezusi levél második fejezet 8-10. versei írják.
Efezus 2,8-10
“Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.
Mert az Õ alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”
Amikor valaki Krisztusba veti a hitét és újjászületik, ezáltal válik képessé azoknak a jócselekedeteknek a véghezvitelére, amelyeket Isten eltervezett a számára. Saját erejéből vagy erőfeszítéséből sohasem lenne képes ezeket véghez vinni, de miután újjászületett isteni természet részese lett, így ezek a jó tettek természetes módon fakadnak fel belőle, mint Isten gyermekéből. Vegyük még ehhez hozzá Isten Szellemének segítségét, aki beköltözik a megtért személy életébe és belülről indítja és segíti Isten jó tervének végrehajtásában.
Róma 8,14 “Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”
Az az állítólagos hit, amiből nem származnak megfelelő jó cselekedetek nem élő, következésképen nem is üdvözítő hit.
Jakab 2,17: “Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek megholt õ magában.”
Akkor örökös bizonytalanságban és teljesítménykényszerben kell élnünk és sohasem lehetünk biztosak az üdvösségünkben?
Példabeszédek 28,14
“Boldog ember, a ki szüntelen retteg; a ki pedig megkeményíti az ő szívét, bajba esik.”
Ez egy furcsa ige a Példabeszédekből, hiszen kit tenne boldoggá a rettegés, a félelem?
Segíthet az igevers második része, ami a szív megkeményítése ellen int. Ezzel pedig már találkoztunk a Zsidókhoz írt levélben:
Zsid.3,12-14 “Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon...mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk”
Az Istentől kapott üdvösség feletti hála és az istenfélelem egyszerre kell, hogy jelen legyen a szívünkben, hogy a menny felé vezető keskeny úton megmaradhassunk. Ugyanerről szól a Filippiekhez írt levélből vett részlet is:
Filippi 2,12-13
“ Annakokáért, szerelmeseim, amiképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;
Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.”
Itt egy olyan folyamatosan jelenlévő istenfélelemről olvashatunk, amit az üdvösségünket állandóan munkáló Isten iránti végtelen hála táplál.
Ha Isten, aki kezdetben hitet adott a szívünkbe a Megváltó Jézus Krisztusban, a továbbiakban is állandóan azon van, hogy akaratunkat összehangolja az ő akaratával és olyan tettekre indítson, amelyek neki tetszők, akkor milyen mentséget találhatunk mi még a bűnben való megmaradásra, az engedetlenségre? Ha még ennek a csodálatos, túláradó, minden emberi logikát meghaladó kegyelemnek az ellenére sem engedelmeskednénk Istennek, ami Atyánknak, akkor valóban lenne okunk a félelemre és rettegésre, mert semmiképpen sem kerülhetnénk el az ő ítéletét. Ebből fakad a félelem és a rettegés: mivel Isten a maga részéről mindent megtesz a mi üdvözítésünkért, vajon mi nem tesszük mellé a magunk részét és nem mondunk igent az ő indítására?
II.Korintus 13,5-7
“Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.
De reménylem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok.
Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk.”
Az üdvösség nem olyan, mint egy pénzösszeg, amit beteszünk a mennyei bankszámlára, és mikor eljön az ideje, előveszünk és felhasználunk. Könnyen felismerhetjük magunkról, hogy vajon van-e üdvösségünk, vagy nincs. Bár az Ige nem ezeket a szavakat használja, hanem úgy fogalmaz, hogy hitben vagyunk-e vagy sem illetve, hogy Jézus Krisztus bennünk van-e vagy sem? Mert az igazi üdvözítő hit természete megegyezik magának az Üdvözítőnek a természetével! Sohasem passzív vagy észrevétlen, még kevésbé lusta vagy gonosz. Épp ellenkezőleg: aktív, látható, igyekvő és jó. Ez jellemző a mi életünkre? Ha igen biztos, hogy jó irányba tartunk!