A kereszt, mint helyettesítő engesztelő áldozat vagy Jézus hite.
Görbicz ezután azt mondja, hogy a vita központi tárgya az, hogy Jézus helyettesítő szenvedései vagy a hit (hite) engesztelte ki az Atyát?
Ebben a videóban Görbicz nem fejti ki, honnan veszi azt az elképzelését miszerint Jézus hite és nem helyettesítő váltsághalála engesztelte ki az Atyát, de a vita során Görbicz Tamás és Márkus Tamás András között zajló nyilvános üzenetváltásból (evangelikalcsoport.hu) több is kiderül Görbicz ezzel kapcsolatos gondolkodásmódjáról: „Az állításom azonban az, hogy Istent nem Jézus szenvedése engesztelte ki önmagában, hanem Jézusnak a szenvedései során tanúsított hite. A hit az, ami Istennek tetszik és nem a szenvedés. A hit az, ami megigazít Isten szemében, a hit az, ami megbékít és a hit az, ami miatt Isten megbocsát. A hit az, ami miatt a megigazult ember él.” Erre válaszul Márkus Tamás András a következőket írja:” Egyébként néha egészen furcsa állításokat teszel. Pl. az engesztelés kapcsán úgy próbálod bizonyítani, hogy Krisztus hite engesztelte ki az Atyát, hogy a Római levél vonatkozó szakaszait beidézed. De hát ott éppen arról van szó, hogy MI igazulunk meg hit által, és éppen Krisztusba, az ő engesztelésébe vetett hit által. Krisztus nem hit által igazult meg, ő eleve igaz volt!!!” A Római levél vonatkozó szakasza a következő:
„Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.” Róm 3,23-26
Ebben az igerészben arról olvasunk, hogy Isten saját igazságosságát abban mutatta meg, hogy saját Fia engesztelő véráldozata eltörölte a Krisztus előtt élt ószövetségi szentek bűneit éppúgy, mint a Krisztus után élt hívőkéit. Isten Jézus áldozatára nézve előre megbocsáthatta a bűnöket az első szövetség idején is, sőt a bukástól fogva egészen a keresztig, majd a kereszt után is az újszövetség időszakában. Így azokat az embereket is jogosan és igazságosan nyilvánítja Isten igaznak, akik Jézus vérébe vetik a hitüket és így bűnbocsánatot nyernek.
A Jézus hitéből való kifejezés nem azt jelenti, hogy azok az emberek kedvesek Isten előtt akik Jézushoz hasonló hitet gyakorolnak. Jézusnak ugyanis, ahogy MTA igen találóan kifejtette, nem kellett hit által igazzá válnia Isten előtt, hiszen ő mindig is igaz volt, és nem volt benne semmilyen bűn. Vagyis ő saját jogon volt igaz, saját tettei, engedelmessége, a törvénynek való teljes alárendeltsége, az Atya akaratának állandó és tökéletes megcselekvése által emberi élete alatt. Jézus természetesen tökéletesen hitt és bízott az Atyában, de nem ezen keresztül vált bűnösből igazzá, mint mi bűnös emberek, akiknek megtérésre és Jézusba vetett hitre van szükségünk ahhoz, hogy megigazuljunk Isten előtt. Jézus nem volt bűnös így nem is kellett bűnösből igazzá válnia hit által!
A Jézus hitéből való kifejezés azt jelenti, hogy mindazok igazzá válnak Isten előtt, akik Jézusba vetik a hitüket: az ő engesztelő, helyettesítő váltsághalálába és feltámadásába!
Ezután kerül elő az a vélemény, miszerint ha Isten azt várja el tőlünk, hogy ingyen megbocsássunk felebarátunknak, akkor hogy képzelhetjük mi azt, hogy Isten megköveteli a jogos büntetés végrehajtását Jézuson ahhoz, hogy megbocsáthasson nekünk. Vagyis ha Isten nekünk azt parancsolja, hogy bocsássunk meg elégtétel megkövetelése nélkül ingyen, akkor ugyanezt kell neki is tennie, ingyen és mindenfajta elégtétel, áldozat nélkül megbocsátani az emberiségnek.
Ez az érvelés már megjelent korábban Faustus Socinusnál, aki a 16. században teljesen az emberi értelem és tapasztalat alapján közelített a kereszténységhez és azon belül a megváltáshoz is. Ő teljesen elvetette mind Anselmus, mind Luther és Kálvin megváltással kapcsolatos nézeteit. Hasonlóan a BPA presbitereihez, ő is azt állította, hogy az elégtétel megkövetelése és az ingyenes bűnbocsánat összeegyeztethetetlenek egymással. Mert ha ingyenes bűnbocsánat van, akkor nincs szükség semmilyen elégtételre, ha pedig elégtételt követelnek meg, mint egy tartozás elengedését, akkor nem beszélhetünk ingyenes bűnbocsánatról.
Anzelmus a 12. században már így cáfolta meg ezt a felfogást: „Igaz ugyan, hogy Isten teljesen szabad és minden törvény vagy ítélet fölött áll, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy Ő semmi olyat nem cselekszik, ami igazságtalan, mivel ez nem fér össze méltóságával vagy isteni természetével.”
Socinus elutasítja a helyettesítés gondolatát is. Azzal érvel, hogy aki vétkezett, annak kell a vétke következményét viselni. Ezt nem vállalhatja át helyette senki. Igazságtalan lenne az ártatlant büntetni, és a bűnöst felmenteni. Ha egy ártatlant büntetnének meg egy bűnös helyett az nem helyettesítő áldozat lenne, hanem csupán brutális kínzás. Nem fogadja el, hogy Krisztus, mint az emberiség képviselője és az ő Testének Feje azonosult a hívő emberekkel, és így képviselőjükként szenvedhetett helyettük.
És érdekes módon ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg Görbicz is „Ha a helyettes engesztelésen azt értjük, hogy Isten az ő haragját, igazságos ítéletét Jézusra töltötte ki, akkor nem értek vele egyet. Nem hiszek abban, hogy Isten az én bűneimért járó büntetést Jézusra tette, Jézust ezekért büntette volna meg.”
Ez a vélemény szöges ellentétben áll a büntetés/helyettesítés elméletettel, amit Luther Anzelmus nyomán fogalmaz meg, majd Melanchton önti végső formába ekképpen: „Az igazságosság megköveteli a bűn megbüntetését. Emiatt az igazságos Isten csakis haraggal fordulhat a bűnös ember felé. De ha a büntetést olyasvalaki szenvedi el, aki megfelelően képviseli a bűnöst, akkor az igazságosság kielégítést nyer és Isten irgalma szabadon áradhat a bűnös felé. Mivel a bűnt ember követte el, embernek is kellett elégtételt adnia a bűnért, és mivel a bűn végtelenül súlyos és mély, egyedül Isten volt képes ennek eltörlésére végtelen hatalmával. Ezért kellett Jézusnak Isten-emberként szenvednie a kereszten. Krisztus szenvedésében Isten megtorló, bosszúálló igazságossága nyilvánult meg. Mivel az elkövetett bűn súlyossága végtelenül nagy, ezért egyedül a végtelen hatalmú Isten tudta azt végtelenül nagy szenvedésével kiengesztelni.”
A BPA presbitereinek két videó üzentében többször is elhangzik, hogy ők alapvetően szinte mindenben egyetértenek a főáramú protestáns megváltás értelmezéssel, csupán mást értenek a fogalmakon. Már Schleiermachernél, a liberális teológiai egyik atyjánál is az figyelhető meg, hogy minden alapvető bibliai kifejezést átértelmezett. Számára Isten csupán egy mindent átható erő, egyfajta szubjektíven megélt jelenlét. A vallás nem konkrét személybe, Istenbe, ill. hitelvekbe vetett hit, hanem inkább egy érzés, az Istentől való függés érzete.
Jézus halála (feltámadásával együtt) az evangélium szíve (1 Kor 15, 1-5). Aki ezt mellékesnek tünteti fel, illetve alapvető jelentését megcsonkítja vagy tagadja, az újszövetségi mércével mérve hitehagyott, aposztata!
„Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.” Gal 1,6-9
Másik, módosított, elferdített, kiegészített/megcsonkított, egy szóval megváltoztatott evangélium hirdetőire kétszer is átkot mond ki Pál apostol, ami egyszerűen annyit jelent, hogy elveszettnek, elkárhozottnak nyilvánítja őket, amennyiben megmaradnak ebben a tévelygésükben, illetve tudatos gonoszságukban.
Ez nem tréfadolog! Ez valóban üdvösségi kérdés és nem mellékes teológiai szőrszálhasogatás! A Krisztus tiszta evangéliumának megőrzése és hirdetése szó szerint örök sorsunkat meghatározó ügy. Meggyőződésem szerint ebben a vitában nem a békülékeny hangnem, vagy az evangélium alapvető igazságainak feladása segít, hanem az a magatartás, amely az apostolokra pünkösd óta mindvégig jellemző volt: bátran, nyíltan, a fenyegetések, tiltások, megszégyenítés, verés, börtön, sőt mártírhalál vállalása árán is a számunkra Istentől rendelt Megváltó, Jézus Krisztus keresztjének életen át tartó hirdetése mind a magunk, mind hallgatóink üdvössége érdekében Isten dicsőségére!